Ezt a kérdést volt képes megfogalmazni Hiller István szocialista képviselő a magyar Országgyűlésben a minap, egy kisebb romániai műtárgyszállítási bolhacirkusz kapcsán.
Senki ne ijedjen meg, nem nekünk kell válaszolni. Amúgy sem szokás szónoki kérdésekre válaszolni. Vagy azért, mert a válasz nyilvánvaló, vagy azért, mert a kérdező már tudja a választ, vagy mert maga a szónok szeretné megválaszolni a saját kérdését.
Kivéve – mint esetünkben –, ha a szónok szocialista képviselő. Ráadásul nem is válaszol, pedig teljesen kézenfekvő, hogy tudja. A pontos helyet is meg tudná jelölni.
A válasz tömör és velős változata minden bizonnyal az Ott, b… meg, ahová elherdáltátok! lenne, de a téma – még ha szocikról is van szó – megér egy ... misét.
A hosszabb verzióért azonban vissza kell mennünk egészen 1983-ig.
Amikor is a pelyhedző állú, alig 19 éves(!) Hiller István belép a Magyar Szocialista Munkáspártba, és szinte az anyatejjel egy időben szívja magába a marxista-realista életérzést. Hat évvel később, a rendszerváltozáskor már egyike a Magyar Szocialista Párt alapító tagjainak, 1999-ben az országos választmány alelnökévé választják. 2000-ben országos elnökségi tag, aztán 2004-től 2007-ig az MSZP elnöke, először Medgyessy kultuszminisztere, majd – 2006 és 2010 között – az őszödi böszme oktatási és kulturális minisztere, 2016-tól pedig a szocialisták választmányi elnöke.
(Zárójel. Ami embert próbáló feladat lehet egy olyan pártban, ahol már a székházat is elkótyavetyélték, a választmány pedig több lelket számol, mint a szavazótábor.)
Hiller elvtárs tehát bő negyven éve hűséges és megbízható kádere a termelési eszközök társadalmi tulajdonára épülő rendszernek, illetve az osztály- és kultúrharcnak.
Lehetne mindez az ő személyes problémája is, ha mostani kérdését nem amolyan igazi, tőrőlmetszett komcsi tempónak kútmérgezésnek szánta volna, és ha a rendszerváltozás óta a szoci kormányok és a hozzájuk köthető jegybankárok nem vesztegettek volna el – gondolom, a tőke újraelosztásának jegyében – úgy nagyjából 62 tonna színaranyat a Magyar Nemzeti Bank, azaz a nemzet aranyából.
(Zárójel. Csak a miheztartás végett: az utóbbi években a Magyar Nemzeti Bank tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, mintegy 94,5 tonnára, amellyel elérte a 70 évvel ezelőtti történelmi szintet, aranyában és arányában visszazárkózva a világátlag felső szintjéhez.)
Ilyen körülmények között azért van némi különös és diszkrét bája annak, ha pont az elvtársak kérdeznek rá a nemzet aranyának hollétére az Országházban. Ha másért nem, akkor legalább azért, mert az ő szellemi elődjeik emelték rendszerszintűvé a hallgatni aranyat. Beszélni az Andrássy út 60-ban kellett.
És akkoriból származik az a vicc is, hogy hárman ülnek a fűtetlen Hungária kávéházban:
- Te, szerintetek most hogyan kell viselkedni? – kérdezi az egyikük.
- A legokosabb hallgatni – válaszol a másik.
- Az kevés lesz – mondja a harmadik. Most tanúk előtt kell hallgatni.
A nemzet aranya most jó helyen van. A hiányzó rész pontos hollétét pedig csak ők ismerik. De nem mondják el. Hogyisne. Még valakik rájönnek, hogy került oda, s akkor megint tanúk előtt kellene hallgatni.
Ezúttal nekik...