Blog

 

„|KARESZ HÜJE|
|GYÖNGYI HÜJE|
csak én vagyok okos
énnekem a segembe is felyem van.”
Weöres Sándor: Kisfiúk témáira
#
Fuss, Feri, fuss!

Fuss, Feri, fuss!

Teljesen váratlanul ért a hír, miszerint Gyurcsány Ferenc részt vett egy budapesti félmaratonon, mert életemben nem gondoltam volna, hogy látom őt futni. Anélkül, hogy kergetnék…

Tiszta sor, vége a nyári politikai uborkaszezonnak dolláréknál: Gyurcsány – a 444, a Telex és a többi függetlenobjektív szerint – olyan bicepszet villantott, hogy Klári hirtelenjében két új árnyékminisztert is kinevezett.

(Zárójel. Szó se róla, szoborszerű test. Élő szobra azon bűnök hosszú sorának, amelyet a magyar néppel szemben követett el. Varju László párttársával – akivel a fotó készült – azonban túlélték ezt (is), bár az alelnököt a DK háziorvosa, Hadházy doktor még vizsgálja.)

Klára asszony hosszú Facebook-bejegyzésben indokolta meg a két új miniszter árnyékszékének bársonyszékének szükségszerűségét. Bemásolom, társaságban a röhögés is jobban esik:

“Minden idők legmelegebb nyara van mögöttünk. A klímaváltozás nem a jövő, már itt van a mindennapjainkban. Ezért döntöttem úgy, hogy Oláh Lajos feladatait megosztom, és Kocsis-Cake Oliviót kérem fel környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszternek. Olivio neve összeforrt a környezetvédelemmel, évtizedek óta elkötelezett zöldpolitikus. Oláh Lajos a jövőben az innovációért és mesterséges intelligenciáért felelős árnyékminiszter lesz. A mesterséges intelligencia valósággal berobbant az életünkbe, és alapvetően fogja megváltoztatni a jövőnket. Oláh Lajos a magyar politikában elsőként ismerte fel a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek és szabályozások fontosságát. Az elmúlt 8 hónap is bizonyítja, hogy Kordás Lászlót nehéz pótolni. De a munkának folytatódnia kell, hiszen minden nap szembesülünk, milyen téves az az orbáni politika, amely Európán kívüli vendégmunkásokkal akarja orvosolni a munkaerő-problémákat. Varga Ferencet kértem fel, hogy legyen bér- és munkaügyi árnyékminiszter. Varga Ferenc közgazdász, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának alelnöke. Korábban első kézből tapasztalta azt a kiszolgáltatottságot, amit multiknál dolgozó magyarok százezrei élnek át nap mint nap. Azt kértem tőle, hogy dolgozzon ki tervet az ország új munkaügyi kihívására, a vendégmunkások betelepítésére adandó szakpolitikai megoldásokra. Meggyőződésem, hogy ezekkel a kiváló emberekkel - az Árnyékkormány régi és új tagjaival - képesek leszünk egy olyan Magyarországot építeni, ahol odafigyelünk egymásra és minden itt élő embernek megteremtjük a biztonságos és sikeres élet feltételeit.”

A bejegyzés annyi magas labdát tartalmaz, hogy tulajdonképpen nincs is sportértéke leütni azokat. Csak képzeljünk el egy zöld csokitortát, akit Oliviónak hívnak és összeforrt a környezetvédelemmel. Vagy egy intelligenciáért felelős árnyékminisztert. Hogy az orbáni politikáról, amely Európán kívüli vendégmunkásokkal(?) akarja orvosolni(?) a munkaerő-problémákat(?), ne is beszéljünk. Ámbár lehet, hogy csak a multiknak kiszolgáltatott magyarok százezreit kívánja kiváltani velük, akiknek minden bizonnyal a klímaváltozás problémájának megoldása áll fontossági sorrendjük élén.

Egyet viszont nem lehet kihagyni. Nyolc hónapja, mióta az árnyékkormány felállt megalakult, egy ország keresi a választ arra a kínzó kérdésre, hogy mi a Balatonőszödön napvilágot látott, rézhasú és hernyótalpas nyavalyának van egyáltalán szükség rájuk? Nos, Klára asszony rögtön az első mondatban felvilágosít: mert egyre melegebb lesz. És mit lehet tenni, ha meg akarjuk akadályozni a felmelegedést? Árnyékolunk. Na, ugye?

Groucho Marx amerikai humorista (semmi rokonság Gyurcsányék szellemi atyjával) tökéletesen jellemezte őket: “keresik a bajt, mindenütt meglelik, felállítják a hibás diagnózist és használják a rossz orvosságot.”

(Zárójel. Ha valaki a multik legaljasabb kiszolgálója Magyarországon, akkor meglehetősen gusztustalan és undorító kiszolgáltatott magyarok százezreiről, illetve környezetszennyezésről beszélni. Amit szándékosan kevernek össze a klímaváltozással. Dehát ezért van az Unicum, és nincs mindig Karácsony...)

Mindenesetre jó hír, hogy Gyurcsány Ferenc fitt, és kirobbanó formában van. A Jóisten tartsa meg…, azaz erőt, egészséget kívánunk neki és kedves nejének, mert amit ők tettek és tesznek a nemzeti kétharmad érdekében, az egyszerűen pótolhatatlan.  

Mint az árnyékkormányból – sajnálatos módon egyébként, de hova máshova? – egyenesen az árnyékvilágba távozó Kordás László.

Miért?

„A humor égszínkék celofánjába be lehet csomagolni a napi gondok elnyűtt és véres alkatrészeit.”


Bohumil Hrabal

Adatvédelem

A blog látogatásával kapcsolatban semmilyen információt nem tárolok, ennélfogva nem is osztom meg harmadik féllel. A cookie-k használata bármikor letiltható a böngésző beállításainak módosításával. A tartalmat szerzői jogok védik, hozzájárulásom nélkül nem tehető közzé az online vagy nyomtatott médiában.