„Bosszant, ha ló helyett paripát írnak, mert az képmutatás” – fogalmazta meg egykor Stendhal, pedig ő nem is látott női futballt. Igaz, férfit sem…
Az utóbbi napokban média-össztűz zúdult Gianni Infantino FIFA-elnökre, mert egy hét után távozott a női foci-Vb helyszínéről és inkább Tahitira repült. Ráadásul – amíg ott volt – négy meccsnapon ki se látogatott a stadionokba.
Nosza, egyéb sem kellett az álszent világsajtónak, hogy fúriaként vessék rá magukat. Ki fogja tisztelni a női labdarúgókat, ha még a FIFA elnöke is magasról tesz a világbajnokságukra? Hogy lesz így a sportág női verziója egyenrangú a férfiakéval? Mikor lesz a férfiakéval egyenértékű fizetésük a női labdarúgóknak, ha maga az elnök is így megalázza őket?
(Zárójel. Amúgy minden pofon jó helyen van Infantinónál, aki maga is a képmutatás és az alakoskodás nagymestere. Többek között azért, mert hivatalos Instagram-oldalán továbbra is úgy posztol képeket a mérkőzésekről, mintha ott lenne. Korábban az “egyenlőség ünnepeként” beszélt a női Vb-ről, illetve elmondta, hogy “ez az év és a jövő a nőké”, hogy aztán magánrepülőgépének itinerje lebuktassa.)
Na mindegy, a lényegen ez mit sem változtat. És csakúgy, mint a többi raplis picsogás mondvacsinált érdekvédelmi mozgalom esetében, az igazán fontos kérdések ezúttal is elmaradtak.
Például: feltenné a kezét az, aki tudta, hogy most zajlik a női Vb?
Vagy: hány futballszurkoló cserélné el egy női meccs megtekintését egy virágfüzéres, fűszoknyás tahiti menyecske látványára, aki éppen egy Tequila Sunrise koktélt hoz le a partra?
És: miért büntetik sárga lappal a gólöröm utáni mezlevételt?
Félreértés ne essék, a nők szinte mindenben jobbak, mint mi, férfiak. Kivéve talán a fizikai erőt, a gömbérzéket és a csapatszellemet. Meg a logikát. Valószínű ezért lehet bevinni őket az erdőbe azzal, hogy úgy érezzék: a fociban (is) el vannak nyomva...
Miközben – a szüfrazsetteken és az Amnesty International-on kívül – mindenki tisztában van azzal, hogy a világ bármelyik, magára valamit is adó U17-es fiúcsapata bármikor simán veri a női világbajnokot. És nem azért, mert lejt a pálya. Aki viszont ma ezt kimondja vagy leírja, az egy hímsoviniszta disznó nőgyülőlő, de legalábbis kicsi a fütyije Oedipus-komplexusa van.
Infantino nem tett mást, mint – engedve a nemzetközi nyomásnak – elképesztően megemelte a pénzdíjakat a női Vb-re, még akkor is, ha azt nem a piacról, hanem a FIFA pénztárából tette. Amit – nem mellesleg – a férfiak töltenek fel. Aztán érthető módon átugrott a szomszédos Tahitire lazulni egy kicsit: senki sem kényszerítheti őt arra, hogy ezek után még női meccseket is nézzen. Nyugi, majd visszarepül a döntőre és bejelenti, hogy az esemény zöld, fenntartható és teljes mértékben környezetkímélő volt.
(Zárójel. Természetesen a főszponzornak korábban bejelentkező Visit Saudi pénzét vissza kellett utasítani, mert Szaúd-Arábiában elnyomják a nőket. Annyira, de annyira elnyomják, hogy még támogatni is képesek lettek volna őket. Felháborító!)
De ne legyünk igazságtalanok, ma már a női foci is hihetetlen drámákat tud produkálni. Mint például legutóbb az észak-amerikai bajnokság (NWSL) játékosszövetsége, akik megvesztek jó dolgukban tiltakozásukat fejezték ki a női verziót is elindító FIFA23 számítógépes játékkal kapcsolatban, mert nem voltak megelégedve a kinézetükkel. Nem elég, hogy egyforma mezekbe bújtatták őket, és a színek sem voltak összhangban a stoplikkal, de a megkérdezettek mindegyike úgy érezte, hogy posztriválisuk összehasonlíthatatlanul többet szerepel a játékban, mint saját maga.