“A szenzáció az, ami összeköt látszólag egymástól távol álló eseményeket. Ezt jegyezze meg! Nem az esemény, az összefüggés kell itt is.” Rejtő Jenő
Eseményeknek pedig – az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének jóvoltából – egyáltalán nem voltunk híján az elmúlt napokban. Kezdődött ugyebár a plakátkampánnyal, folytatódott a széder-esttel, és befejeződött(?) a Rendkívül Fontos Sajtótájékoztatóval.
Meglehetősen ritka, hogy röpke egy hét alatt a saját képviseleted tesz közröhej tárgyává, de tulajdonképpen nem lehetetlen. Főleg, ha egy olyan szuperhatalomról van szó, ahol az atomgombot egy demens vénemberre, a titkos katonai dokumentumokat pedig egy feltűnési viszketegségben szenvedő suhancra bízzák.
(Zárójel. Szegény Jack Teixeira. Törvényesen csak néhány hónapja ihat sört Massachusetsben, most pedig neki kell elvinnie a balhét mások bűne miatt. A jó öreg Donald perbe hívása óta tudjuk, hogy az amerikai törvények a kurváknak ludasoknak kedveznek. Egyébként – ha Bajnai Gordonra gondolunk – akkor nálunk is.)
De visszatérve a nagykövetségre, baráti ölelésüket régóta élvezzük. Volt itt már minden és mindenki: jóember (Goodman), jóbarát (Goodfriend) és most a présember (Pressmann), akiket – prelátus helyett – pilátusnak küldenek kies hazánkba. Nem néztem utána, de a diplomácia történetében példátlannak tűnik, hogy egy képviselet plakátkampányba fogjon a szövetséges, fogadó ország kormánya ellen, de Piszkos Fredék is elkötöttek egy cirkálót, úgyhogy – hatvanhét év késéssel – elindult a Ruszkik, haza! című reklámhadjárat. Amikor ’56-ban ez aktuális lett volna, akkor úgy kussoltak, mint szar a fűben a néma nagyharang, most pedig azoknak üzennének, akik bő harminc évvel ezelőtt valóban hazaküldték az oroszokat. Timing is everything!
A Pészah-ot, a zsidóság legnagyobb ünnepét legalább időben sikerült ünnepelni. Annak rendje és módja szerint került sor a széder-estre, amelyikre – egyedüli politikusként – a nyíltan deklarált antiszemitát, Gyöngyösi Márton Jobbik-elnököt hívták meg, hátha sikerülne egy új múltat összeeszkábálni neki.
(Zárójel. Gondolom, Gyöngyösi egy gondosan összeállított listával érkezett: virág nagykövet úr feleségének férjének, keménytojás, csirkenyak, pászka, egy Krím-félszigeti útikönyv és vastag arcbőr a vacsoraasztal mellé.)
Amúgy a Pészah-hét első napja a kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren való átkelésre emlékezteti a zsidó népet. Mi, a magunk részéről szerencsés utat kívánnánk a kivonuláshoz, illetve a tengeren való átkeléshez is nagykövet úrnak. Nem a származása (Magyarországon nemzetalkotó közösségnek számít a zsidóság), hanem a magaviselete miatt.
Amikor viszont a dollármédia elkezdte beharangozni az amerikai nagykövetség Rendkívül Fontos Sajtótájékoztatóját, néhány gyanútlan álmodozó azt hihette, hogy elnézést akarnak kérni a plakátolásért, illetve a széder-esti baklövésért. Dollárék viszont tudni vélték, hogy ellenkezőleg: nagyon fontos és magasrangú magyarországi személyek amerikai kitiltásáról lesz szó. Sőt, azért a délutáni időpont, mert a tengerentúlon akkor van a big news-ok órája, így pedig nagyobbat fog szólni a dolog.
Aztán eljött a délután és kiderült, hogy nem a happy hour-t kell megvárni, hanem egy, az amerikai külügy honlapján megjelenő közleményt. Pressmann úr egyik pillantásával ezt, míg a másikkal az izgatottan gyülekező baráti sajtót követte figyelemmel. A közleményben aztán mindösszesen egy halódó nemzetközi bank szankcionálását és ötvenegynéhány bankár kitiltását közölték, akik közül egy, azaz egy magyar, és akit elfelejtettünk visszahívni a vezető tanácsból.
Az ügy akkorát csattant, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani. A felajzott és csalódott újságírók pedig odáig fajultak, hogy szinte visszakérdeztek, de aztán eszükbe jutott, hogy kitől kapják a fizetésüket.
(Zárójel. Jellemző, hogy a hazai közvélemény annyira nem volt tisztában a magyar bankár kilétével, hogy aznap többen kerestek rá az interneten, mint annak idején Pumped Gabóra, mikor felbukkant a Sziget Fesztivál homályából. Pedig az sem volt piskóta…)
Rejtő viszont megmondta: nem az események, hanem az összefüggések adják a lényeget. Az első és második világháború hátán felkapaszkodó Egyesült Államok befolyásának visszaszorulását, egy birodalom groteszk végnapjait éljük. A világot uraló globális tőke és a kommunikációs high-tech cégek lemondtak a dollárról. Nem lesz szükségük rá, Amerikának pedig elfelejtettek szólni. Akár jól is szórakozhatnánk, ha nem a szeniliseken és a tejfölösszájúakon múlna a mi sorsunk is…