Fut a Netflixen egy horror-dráma ezzel a címmel. Az előzetes szerint Sophie, egy gyászoló francia tudós felfedezi, hogy egy óriási cápa bukkant fel a Szajnában, és megmenti a világot egy nemzetközi vérfürdőtől, miközben szembenéz a saját múltjával…
A sztorit valószínű az ihlette, hogy két évvel ezelőtt egy szerencsétlen fehér delfin felúszott a Szajnán és beledöglött egy vérhasba, amit a folyóból szedett össze, pedig még csak Párizsig sem ért el.
A film legalább aktuális, mert az olimpia megnyitója előtt nem egy, hanem mindjárt két cápa – a francia sportminiszter- és a párizsi főpolgármester asszony – is lubickolt egyet a Szajnában, ezzel kívánván demonstrálni, hogy a folyó vize alkalmas a hosszútávúszás és a triatlon úszószámainak a megrendezésére.
(Zárójel. A miniszter asszonnyal tartott Alexis Hanquinquant, Franciaország paralimpiai zászlóvivője is, holott neki nem egy kereke, hanem egy végtagja hibádzik, míg a főpolgármester asszony senkit sem tudott rávenni a városházáról, hogy vele tartson.)
Nem véletlenül: a Szajnában kereken száz éve, 1924-től tilos fürödni a benne úszkáló szardarabok egészségügyi megfontolások miatt, az utóbbi években pedig – a francia fővárost ellepő migránsok sajátos higiéniai szokásai, illetve a megnövekedett kutyatartási divat következtében – a helyzet egyre csak romlott.
Jellemző, hogy a tilalom előtt öt évvel elhunyt Ady Endre is már egy megkínzott, zokogó Szajnáról írt…
Évtizedekkel ezelőtt Jacques Chirac későbbi köztársasági elnök még párizsi polgármesterként ígérte, hogy lehetővé teszi a fürdést a Szajnában, és először ő maga fog beúszni. Kudarcot vallott, de neki legalább volt annyi esze, hogy beismerje, és ne ugorjon fejest a III. Sándor hídról a vízbe.
Most viszont, hogy száz év után újra nyakukon az olimpia, a víz minősége hirtelen feljavult, a két hableány pedig – akiket nyilvánvalóan nem alkalmassági, hanem ideológiai alapon neveztek ki/választottak meg – lelkesen mártózott nyakig a Szajnába, és – bár a híradások szemérmesen hallgattak róla – minden bizonnyal ők is szembenéztek néhányszor nem a mélyben megbúvó, hanem a felszínen úszkáló múltjukkal.
Nem tanultak belőle. Sőt, bejelentették, hogy a közeljövőben szabadstrandokat is terveznek a Szajnára. Kicsit gyanús, hogy azok csak két év múlva nyílnak meg, így – legalábbis addig, teszem hozzá én – a párizsi nagyközönség továbbra is a Francia Riviérát lesz kénytelen igénybe venni a nyári szezonban. Csúcssportolókat viszont, akik kis túlzással egész életüket az olimpiára való felkészülésre tették fel, nyugodt lelkiismerettel be lehet küldeni a szennyezett vízbe.
A látszat mindennél fontosabb, bienszúr, és nekik különben is sokkal jobb az immunrendszerük, ebiennon?
(Zárójel. 1924-ben egy bizonyos, a Temes vármegyei Szabadfalván született Johnny Weismüller három aranyérmet nyert amerikai színekben a párizsi olimpián Peter Weismüller néven, mert öccse születési bizonyítványát használta, aki már az Újvilágban született. Az úszást a Tourelles uszodában és nem a Szajnában rendezték, különben lehet, hogy Tarzan folyton el-eltűnt volna az őserdő mélyén, ahelyett, hogy a liánokon suhant volna jobbra-balra.)
Sharon van Rouwendaal nem politikus, hanem háromszoros világ-, hatszoros Európa-, és olimpiai aranyérmes nyíltvízi maratonista. Nem lubickolni jár a vízbe, hanem sportteljesítményt nyújtani. Azaz megküzdeni minden méterért, minden levegővételért, és felvenni a versenyt az összes ellenfelével, akikkel kölcsönösen mindent megtesznek azért, hogy úszás közben a víz alá rugdossák egymást. Egyszóval nem eltartott kisujjal, búvárruhában és fitos orrát a felszín felett tartva fog pancsizni a Szajnában. Ő azt mondta: “A start előtt néhány nappal beveszek egy adag antibiotikumot megelőző intézkedésként, ami segít megelőzni a hasmenést”.
Legalább tudni fogjuk, hogy nem ő kakilt bele a vízbe, mikor kitör a botrány…