Az élet a legnagyobb rendező, de túl sok a díszlettervező – énekelte valamikor a Salvus névre hallgató magyar zenekar.
A Jim Carrey főszereplésével 1998-ban bemutatott The Truman Show című amerikai film egy olyan férfi történetét dolgozza fel, aki nem tudja, hogy tökéletesnek hitt világa csak egy mesterségesen létrehozott valóságshow. Truman Burbank egy átlagos amerikai pasas egy átlagos amerikai kertvárosban, ahol biztosítási ügynökként dolgozik. De minden csak látszat: a város nem más, mint díszlet, a városlakók színészek és statiszták, az autók, a házak és minden egyéb pedig pusztán kellékek egy hatalmas hollywoodi stúdióban.
(Zárójel. Emberünk tökéletesre tervezett világában feleség is van, de minden bizonnyal csak azért, mert az asszony sem valóságos.)
Egyre nehezebb azonban fenntartani a látszatot, így a film végére Truman egy vitorláshajóval eléri a stúdió szélét, talál egy kijáratot és kiszabadul a való világba.
A való világba érkezett meg – igaz, több mint negyed évszázaddal később – Bernie Sanders vermonti szenátor is, aki a múlt héten jelentette be, hogy felkérte az amerikai szenátus elnökét, indítson vizsgálatot a hadiipari szereplők ellen, mert erős a gyanúja, miszerint háborús nyerészkedést folytatnak.
Erre mondják Pesten, hogy: nem mondod!
És ide illik az a békebeli vicc is, miszerint egy szerelmespár kéz a kézben andalog az erdő szélén, mikor megszólal a hölgy:
- Gyula, olyan érzésem van, hogy maga meg akar dugni szeretne lefeküdni velem.
- De hogy is gondol ilyet, drága Marika! Biztosíthatom róla, hogy szándékaim nem is lehetnének erkölcsösebbek és tisztességesebbek.
Mendegélnek tovább csendben, mikor is – úgy fél óra múlva – Marika újból megszólal:
- De Gyula, nem kellene mégis túlesnünk a dolgon, hogy szabaduljak meg végre ettől az érzéstől?
(Zárójel. Amikor az Egyesült Államok az Ukrajnának küldött vagy küldendő több tízmilliárdos hadisegélyről beszél, akkor tudni kell, hogy a lóvé javarésze saját hadiipari cégeinél landol, akik lenyúlják, visszaosztják új fegyvereket gyártanak belőle Amerikának, a leselejtezett ócskavast pedig leszállítják Ukrajnának, hadd dögöljenek meg bennük az ukránok a demokrácia és a nyugati értékek jegyében.)
Bernie Sandersnek csak most esett le a tantusz, és az sem véletlenül.
Idős emberek jellemzően gyakran vonulnak vissza gyermekkorukba, a jó öreg Bernie pedig 1941-ben született, pont abban az évben, amikor az amerikai szenátus felállította a – nem fogják elhinni – Truman-bizottságot, amelyik – és ezt sem fogják elhinni – az Egyesült Államok II. világháborús hadiipari szerződéseit vizsgálta felül, hogy megszüntessék a pazarlást, a túlszámlázást, a korrupciót és gátat szabjanak annak, hogy egyes vállalatok kapzsisága és extraprofitja a katonák és az adófizetők rovására menjen.
A Harry S. Truman – aki akkoriban még szenátor volt – vezette testület működése igazi sikertörténetnek bizonyult, Truman bizottsági szerepe és a testület sikere egyébként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben elnökké válasszák.
(Zárójel. Bernie Sanders is dédelgetett elnöki álmokat. 2016-ban indult a demokrata előválasztáson, de akkor a vén szipirtyó lett az elnökjelölt, majd 2020-ban is elindult, akkor viszont a vén bolond lett a befutó. Pedig korra megfelelne: csak egy évvel idősebb az örökifjú Joe-nál.)
Akkor nem ugrott be neki, hogy bizottságot alakítson, most pedig már erősen úgy tűnik, hogy lefőtt a kávé!