“Nini, itt egy őzike, megnézem, hogy őrzik-e?” (Irigy Hónaljmirigy)
Az utóbbi időben nagy port kavart a haladó sajtóban a Fanni kertje (Fairy Garden) című, magyar-román-horvát koprodukcióban készült dokumentumfilm. Nem véletlenül, hiszen rangos elismerést sepert be: elnyerte a VNEJDF közönségdíját. Ez a VNEJDF nem egy svéd sarokkanapé tárolóval, ahogy többen gondolnák, hanem a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövidítése, és húsz éve jött létre az OSA Archivum intézményi támogatásával. Az OSA Archivum pedig nem más, mint a CEU, valamint a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának hivatalos szervezete.
(Zárójel. A Most vagy soha! nemigen fog itt közönségdíjat nyerni. Ha viszont valaki betévedne az archívumba, ne hagyja ki a Tarzan tökei című dokumentumfilmet.)
Ha egy produkció dokumentumfilm-fesztiválon vesz részt, akkor – műfaját és az elementáris logikát tekintve, ugyebár – nem lehet más, csak dokumentumfilm. A dokumentumfilmek természetes velejárója pedig köztudottan a valóság ábrázolása, a valós eseményekről és valódi emberekről szóló, illetve tényeken alapuló történetek bemutatása lenne.
És akkor olvassuk – stílusosan – a Port.hu ajánlását: “Budapesthez közel, az erdő szélén rejtőzik egy kunyhó, amelyben két, a társadalomból elmenekült, szinte mesebeli lény éli mindennapjait: Fanni, a családjából kitaszított 19 éves transz tinédzser és Laci, a keménykötésű hajléktalan. A két egymásra utalt ember egyfajta apa-lánya kapcsolatban próbál családot és otthont létrehozni, együtt harcolnak a körülményekkel. Az intim hangulatú film egy ismeretlen világba enged bepillantást, miközben egy különös felnőtté válás történetén keresztül mesél az emberi kapcsolatok fontosságáról és a feltétel nélküli elfogadásról.”
(Zárójel. Az egy fejjel magasabb, parókát viselő Fanni mellett üldögélő jóságos bácsika látványa csak a vidéki sudribunkókat tévesztheti meg: a képen igenis egy törékeny bakfis és Lackó, a keménykötésű csöves látható.)
Azok számára, akik még nem kezdték el – családi körben vagy esetleg a barátokkal közösen – lázasan szervezni az esti filmnézést, idézzük a 24.hu összefoglalóját a cselekményről: “Fannival közösen érkezünk meg az erdei kunyhóba. Nem sok idő telt el, de nagyon boldog, hogy ismét otthon lehet. Itt biztonságban van – már amennyire egy transz lány Magyarországon biztonságban lehet. Itt a természet hangjai mellett csak az idős férfi kopácsolása hallatszik. Laci, a hatvanéves, hajléktalan férfi másfél éve fogadta be Fannit, két héttel azután, hogy a tizenkilenc éves lányt a szülei kirakták otthonról. (…) Ez a kert egy varázsvilág, amin a film lassan, finom érzékletességgel vezet végig minket. A természet és az otthoni környezet képei összefolynak Fanni online bejelentkezéseivel...”
Ha kétségeink támadnának azzal kapcsolatban, hogy ez a varázsvilág finom érzékletességgel esetleg nem a valóságot ábrázolja, netalán gyanút fognánk, hogy a természet hangjai mellett nem feltétlenül valódi eseményeket és embereket látunk, akkor az csak azért lehet, mert még nem tudjuk kellőképpen gyakorolni a feltétel nélküli elfogadást. Ha tudnánk, akkor nem esne nehezünkre elhinni, hogy a jelenlegi telekárak mellett valahol a budapesti agglomerációban tényleg létezik egy elhagyatott erdőrész, ahol még a térerő is hasít, és ahol egy hatvanéves, munkanélküli és hajléktalan férfi úgy fogad be a hajlékába(?!) egy tizenhét és fél éves fiút, hogy másfél év alatt sem a gyámügy, sem a telek tulajdonosa nem vitette még el őket a rendőrséggel.
(Zárójel. Az viszont hihetőnek tűnik, hogy Fanni – csakúgy mint Bambi – az erdő mélyén érzi biztonságban magát. Lakatos Márk művész úr általában a belvárosban szokott előfordulni. Csak ne posztolgatna állandóan, mert a kunyhó IP-címe elárulhatja a tartózkodási helyét.)
A gyermekvédelmi törvény hatályba lépése után a film készítői szerették volna elkerülni a BTK. idevágó paragrafusait, így a “transz lány” akkor tér vissza a legalitásba biztonságot nyújtó rengetegbe, mikor betölti a tizenkilencedik életévét. De hiába a felnőttkor, a dolgai továbbra sem alakulnak kedvezően. 24.hu: “Fanni mentálisan egyértelműen nincs jól. Pánikrohamokkal küzd, Xanaxból túl sokat szed be, és mentő is többször vitte már el. Hormonkezelésben vesz részt, és izgatottan figyeli, ahogy teste napról napra alakul. Ezt Laci segítségével finanszírozza, aki teljesen magától értetődően támogatja a tranzíció útján.”
Megmondom őszintén, nekem Laci ezen a ponton kezdett gyanússá válni. Az apa-lánya(?) kapcsolat kialakításán és az otthonteremtésen fáradozó férfinak fontosabb, hogy lakás helyett hormonterápiára gyűjtsön, és az, hogy kis védence melleket növesszen... Itt valami nem stimmel. A nemváltást nem támogatja Magyarországon a társadalombiztosítás, ami ráadásul nincs is Lacinak, lévén, hogy munkanélküli és a nyugdíjkorhatárt sem töltötte még be. A két mesebeli lény életvitele pedig nem arra enged következtetni, hogy különösebben érdekelné őket a közmunkaprogram vagy a falusi CSOK, így feltevődik a kérdés: miből finanszírozza Laci a tranzíció útját?
(Zárójel. Ha Laciba szorult volna egy kis tisztesség, akkor nem áltatná Fannit, de végtére ő is csak egy másik szerencsétlen. Nem zsűritag egy filmfesztiválon vagy újságíró, de még csak nem is valami nyílt társadalmi munkatárs.)
Mitagadás, a dokumentumfilm inkább tűnik az Öreg néne őzikéje és Tamás bátya kunyhója LMBTQ-érzékenyítő remixének, talán frappánsabb is lett volna a Lackó bátya őzikéje (Uncle Leslie’s doe) címet adni a filmnek, így mi, székelyek sem sértődtünk volna meg, hogy a Tündérkertet is belekeverték ebbe a katyvaszba. A 24.hu így fejezi be: “Az a film legerősebb attribútuma, hogy két ember kapcsolatán keresztül világít meg olyan absztrakt kérdéseket mint, hogy mit jelent a jogegyenlőség és milyen felelőssége van a hatalomnak az állampolgárai felé. Összeségében a Tündérkert meséje megrendítő, főként akkor, amikor az ember felteszi magának a kérdést: mégis hányan élhetnek ma így Magyarországon?”
Szintén a sajtóból lehet tudni, hogy Laci, a keménykötésű hajléktalan nem is volt annyira keménykötésű, mert időközben távozott egy jobb és igazságosabb világba, ahol nem lehet utánajárni a történeteknek. Fanniról sincs semmi hír, úgyhogy szerintem ma már senki sem él így Magyarországon. Mi viszont itt maradtunk néhány fontos, ám annál megválaszolatlanabb kérdéssel. Példának okáért, hogy Laci miért lett hajléktalan? Fannit vajon miért üldözték el a falujából? Úgy tűnik, a VNEIJDF-t nem igazán érdekelte a dokumentumfilmek lényege, az ok és okozati összefüggések feltárása. Miért kopácsolt Laci egész nap és miért érzett ekkora affinitást a gyermekek nemváltása iránt? Lehet, hogy genderszakot oktatott, és miután a hatalom – lábbal tiporva a jogegyenlőséget és felelőtlenséget tanúsítva az állampolgárai felé – elüldözte a CEU-t Magyarországról, munka nélkül maradt? És az előfordulhatott-e vajon, hogy Fanni csőszlegénynek öltözött a szüreti bálon és néhányan felismerték a szomszéd faluból?
Attól tartok, sohasem tudjuk meg.