Blog

 

„|KARESZ HÜJE|
|GYÖNGYI HÜJE|
csak én vagyok okos
énnekem a segembe is felyem van.”
Weöres Sándor: Kisfiúk témáira
#
A Függetlenség Napja II.

A Függetlenség Napja II.

„Soha semmi sem fejeződik be. Legfeljebb csak a moziban. Ott véget érnek a történetek. Felkapcsolják a lámpákat, az emberek pedig hunyorogva kilépnek az utcára” – mondta egykor Arthur Miller, amerikai drámaíró. Neki pedig elhihetjük, mert még Marilyn Monroe-t is dugta elvette feleségül.

Meglehetősen kínosra sikerült az elmúlt vasárnap az észak-atlanti szövetség részére. Nem elég, hogy Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke először vallotta be hivatalosan, hogy az idén februárban Amerika felett lelőtt kínai kémballon tulajdonképpen csak egy médialufi civil léggömb volt, amelyet “nagyon erős szelek térítettek le eredeti pályájáról”, még Háromszéken is megrongált egy kerítést a NATO.

(Zárójel. Hiába vártuk, hogy Klaus Johannis beköszön egy “Io nopot chivanoc”-al és elítéli az orosz agressziót, de nem történt semmi. S ha már médiakacsa: egy jó ropogós pekingi szárnyas úgy készül, hogy levegőt fújnak sütés előtt a bőre és a húsa közé; erre utalhatott a tábornok az “erős szelekkel”.)

Filmen persze jobb volt, ahogy a könyvtár egere is mondta.

Mikor az Independence Day-ben az amerikai elnök és Will Smith megsemmisítették a földönkívüli űrhajókat, még az orosz és a kínai vezetők is kipirult arccal, felállva tapsoltak Moszkvában és Pekingben.

Hogyne lett volna jobb, mikor ehhez képest a valóságban – gondolom a klímaváltozás elleni harc jegyében – egy F22-es amerikai vadászgép nem egy ellenséges űrhajót, hanem egy mezei meteorológiai lufit lőtt le, az amerikai elnököt játszó szenilis vénember pedig lediktátorozta (az orosz után) a kínai elnököt is egy kaliforniai adománygyűjtő rendezvényen.

(Zárójel. Hab a tortán, hogy a NATO fő európai szövetségesének számító Németország külügyminisztere ugyanarra a vasárnapra időzítette a kínai elnök saját jogon való lediktátorozását, amikor a tengerentúlon Mark Milley felkapcsolta a fényt a mozitermekben. A zöldfülű Annalena – aki a Kauflandot minden bizonnyal egy német tartománynak hiszi – nagyvonalúan figyelmen kivül hagyta azt a minap megjelent tanulmányt is, miszerint az Európai Unió néhány év múlva szinte teljesen Kínától fog függeni a lítium-ion akkumulátorok és üzemanyagcellák tekintetében.) 

Addig tuti nem fog eljönni a mi függetlenségünk napja, ameddig az Európai Unió vezetői versenyt picsognak kritika nélkül szajkózzák az amerikai narratívát. Akkor is, amikor az orosz elnök hasonmása találkozik az észak-koreai vezető hasonmásával, és akkor is, ha csak bejelentik az időközben feltámadt Putyin és Hszi Csin-ping találkozóját. Persze, ezek nem dollárban számolják el az útiköltséget. És mindezt azért, mert kiváló ügynökök hű szövetségesei annak az Amerikának, amelyikről már Henry Kissinger megmondta, hogy az ellenségének lenni veszélyes, a barátjának lenni pedig végzetes.

Az öreg 100 éves, úgyhogy régi motoros a szakmában és már nincs semmi félnivalója kimondani az igazságot.

Ha nyolcszáznál több katonai támaszpontot tartasz fenn a földgolyóbis különböző pontjain, meglehetősen nehéz imperialista szándékkal vádolni bárkit. Elég csak a „szövetségesek” fővárosaiban lévő nagykövetségeket megnézni, amelyeket tankcsapdák és égig érő vaskerítések vesznek körbe. Persze, ők tudják, hogy miért…

Európai vezetőink pedig hunyorogva pislognak és tátott szájjal várják az újabb, a világot megmentő Amerikáról szóló Oscar-gyanús akcióthrillert, de legalább egy szelek által eltérített sült kacsát galambot. A különbség csak annyi lesz, hogy A Függetlenség Napja II. címet viselő szuperprodukcióban a főszerepet ezúttal már egy transznemű, magát kacsacsőrű emlősnek valló néger nő, a gaz kínai diktátort pedig valószínűleg egy Donald Duck Trump hasonmás fogja játszani.

Miért?

„A humor égszínkék celofánjába be lehet csomagolni a napi gondok elnyűtt és véres alkatrészeit.”


Bohumil Hrabal

Adatvédelem

A blog látogatásával kapcsolatban semmilyen információt nem tárolok, ennélfogva nem is osztom meg harmadik féllel. A cookie-k használata bármikor letiltható a böngésző beállításainak módosításával. A tartalmat szerzői jogok védik, hozzájárulásom nélkül nem tehető közzé az online vagy nyomtatott médiában.