Amikor Zserar Renevics Gyepargyjo – leánykori nevén Gérard Depardieu – Franciaországból Oroszországba menekült a kommunizmus elől, mindenki azt gondolta, hogy megbolondult. Erre tessék, bő tíz évvel később kiderült, hogy neki volt igaza: egyedül Oroszország nem közvetítette a párizsi olimpia megnyitó ünnepségét.
Erre szokták mondani, hogy – az adókedvezményeken túl – a bolondnak is megérte.
(Zárójel. Ha Európa valamit köszönhet Putyinnak, akkor azt mindenképpen, hogy az oroszok nem láthatták ezt a borzadályt, mert akkor lehet, hogy nem állnak meg Donbassznál, hanem Párizsig mennek.)
A megnyitó ünnepség választott műfaja természetesen nem lehetett más, mint a francia kultúra zászlóshajója, a variété, ami tulajdonképpen olcsó szórakozás hülyegyerekeknek valahol félúton helyezkedik el a cirkusz és a kabaré között.
Senki sem állíthatja, hogy nem találták el: cirkusz és kabaré is volt dögivel. Amit viszont egyáltalán nem találtak el, az az est fénypontjának szánt Utolsó Vacsora bájgúnár-, vagy a bakk-anália…, pardon, bacchanália hímringyó-paródiája volt, mert a lakoma-jelenettel elsősorban nem a kereszténységet vagy a görög-római vallást szégyenítették meg, hanem tulajdonképpen saját magukat, saját nagyszerűségükbe vetett hitüket. A középen ülő és azóta perrel fenyegetőző alak ugyanis sokkal inkább hasonlít Obelixre, semmint Jézusra vagy Dionüszoszra, a testalkata pedig azt sejteti, hogy ő is rengeteg tejszínes vadkant fogyaszthatott el korábban.
Vanitatum, van itt ész!
(Zárójel. A szociopaták grandiózus önérzettel rendelkeznek, cserébe viszont szégyenletesen gyávák. Szemmel láthatóan kínosan ügyeltek arra, hogy az iszlám kigúnyolásával semmiképpen se legyenek megvádolhatók, mert nem szerettek volna a másvilágra a Facebook-ra költözni Je suis Barbara Butch profilkép formájában.)
Csoda, hogy a jó öreg Gérard nem várta meg a dicsőség napját, amikor ország-világ előtt megalázzák Mirnixdirnixet, Csodaturmixot, Hasarengazfixet, Nyekergixet, Sokadikixet és Satrafinát? Vagy a nemzeti gloire-t megtestesítő Asterixet és Obelixet? Ha valaki, akkor ő pontosan tudta, hogy a derék gallok már nem az erdő mélyéről származó alapanyagokból főzik a civilizációs ártalmaktól védő varázsitalt, hanem a woke-Szajna vizéből.
Egyenes következményként pedig így eshetett meg az a csúfság, hogy egyik ökölvívónk egy nőnek látszó férfival, a másik egy férfinek látszó nővel találta szembe magát, de biztos bennünk van a hiba, mert nekik tuti két pár tökük kromoszómájuk van.
(Zárójel. El lehetne kezdeni visszaadogatni az NDK-s úszónőknek az érmeiket, annál is inkább, mert ők nem pofoztak fel senkit annak idején.)
A szervezők viszont szeretettel várnak mindenkit augusztus 11-én a záróizom záróünnepség megtekintésére, mi viszont tisztelettel hívjuk fel az M4 figyelmét arra, hogy – a Magyarországon hatályos gyermekvédelmi törvények értelmében – illesszen be egy hatodik, +18-as karikát az olimpiai jelképbe. Amúgy is fordítva használják, a felső sorban maradt hely…
Vive le France! Vive le Variété, Frivolité et Vulgarité!